Jelenlegi hely

Kókuszgolyó család

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Az ahogy rácsodálkoznak a világra és egyre többet mást értenek meg belőle sokszor többet is mint mi felnőttek vagy amikor egy-egy gesztustból, apró eseményből kiderül, hogy a testvérek mégis mennyire szeretik egymást és mennyire fontosak egymásnak, pedig egy hétfő reggeli indulásnál nem biztos, hogy ez egyértelműen kiviláglik.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A testvérek közötti viták kezelése.

A három gyerkőc közül az egyiknek tartós betegsége van, és hihetetlen nehéz egyenlően kezelni hármukat. Nagyon igyekszünk minden ellenére "normális" hétköznapokat élni, de néha nem lehet, sokszor pedig nem sikerül. Sokat gondolkodunk a jó megodlásokon ahol, az erőpróbáló hétköznapokban mindhárman egyformán érezzék a törödést és a szeretetünket.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Engem sokat büntettek gyerekkoromban, és elhatároztam, hogy ezt a családi hagyományt semmiképp nem viszem tovább. Valahol olvastam, hogy pozitív megerősítéssel galambokat megtanítottak ping-pongozni, úgy, hogy gyereknevelésben keressük és törekszünk a porosz sarokba állós pedagógiákkal szemben a bátorító, szeretetteljes odafigyelésre. Minden ilyen könyv, előadás tovább vezet bennünket ezen az úton.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére