Jelenlegi hely

Mucc Család

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Az a tény, hogy "Ő, vagyis Ádám" létezik, az a legnagyobb öröm.
Minden ami vele kapcsolatos, az értékes számomra. Vele együtt nevetni, egy csoda. Vele együtt sírni, hihetetlen kötődést alakít ki. Vele együtt tanulni, róla, rólam.. és olyan szépen mutat tükröt, mint még senki.
Felfedezni az ő szemén keresztül a világot, irtó izgalmas, és olyan szépen ráébreszti a szülőket, arra, h mi a fontos és mi nem.
Amikor először csinál dolgokat, az irtó cuki :)

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A szabályok betartatása, fegyelmezés.

Férjemmel igyekszünk, csak akkor rászólni/tiltani, amikor tényleg szükséges. Nehéz számomra a különböző "nem"-ek (tiltások) között megértetni, h mi az ami abszolút tilos. Pl: 1. Ne mássz fel a poszívóra (fontos, de nem halálos) pl 2. Ne piszkáld a konektort (nagyon tilos, halálos lehet) kisfiam decemberben lesz 1éves és sokat beszélünk hozzá, mert úgy gondoljuk h ért minket, de lehet h még a fent említett példák között nem érti a különbséget. Ehhez kell nekünk segítség.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretnénk a férjemmel, h gyermekünk egy szerető családban nőjjön fel, ahol megtalálható a bizalom. Ahol nyíltan tudunk mindenről beszélni, ahol inkább pozitívan inspiráljuk őt, minthogy negatív szavakkal tiltunk. Szeretnénk, ha a kommunikáció 2oldalú lenne, és ahol szépen beszélnek egymással a családtagok, Tisztelettel. Ahol egy boldog gyermek nő fel, aki képes lesz másokkal is kommunikálni.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére