Jelenlegi hely

Nem szabadka család

Beküldő lakhelye: Borsod megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Kisfiam 2 éves lesz novemberben. Koraszülöttként látta meg a napvilágot, és nagyon beteg volt, az életét egy súlyos tüdőgyulladással indította, az orvosok sem biztattak sok jóval. 
A legnagyobb öröm az volt számomra, hogy ennek ellenére, és szinte csodával határos módon minden nappal egyre erősebb lett és mára egy életvidám, egészséges, okos kisfiú lett belőle.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

A hiszti, dac, ellenállás, feleselés kezelése.

Tudom, hogy csak a korlátait feszegeti a fiam, de eljutni vele A-ból B-be óriási feladat, mert sosem arra jön, amerre mi szeretnénk. Rengeteget hisztizik, ha nem az van amit ő szeretne. És óriási örömöt lel abban, hogy tönkre tegye a bútorainkat, mert hiába szólok, hogy "vigyázzon", meg "nem szabad" stb., rám nevet, és csak azért is eltöri a komód fiókját, elszakítja a függönyt, kis vonattal csépeli az LCD tv-t, ami eddig volt új. :)

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretnék minél jobb anya lenni, kreatívabban hozzáállni az adott problémához, és türelmesebb lenni. 
Illetve szeretném, ha szakemberek is megerősítenének benne, hogy mi az amit jól és mi az amit rosszul csinálok, vagy csinálhatnék jobban is.

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére