Jelenlegi hely

Rohanó család

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját rajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Amikor végre együtt játszanak hárman, békében, és nem kell asszisztálnom hozzá. Elég kicsik még, 5,3,1 évesek, de azért előfordul, hogy valami újságot együtt nézegetnek anélkül, hogy széttépnék, vagy legóznak egymás mellett. Ismeretlen játszótéren figyelnek egymásra, keresik egymást, ilyenkor azt érzem milyen szép az élet.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A szabályok betartatása, fegyelmezés.

Nagyon sokszor azt várják tőlem, hogy osztódjak, (még mondják is, hogy miért nem csinálom :))) egyszerre foglalkozzak mind a hárommal. Ha nem tudok, jön a sértődés, duzzogás, sírás. Ha felállítok egy sorrendet akkor miért nem vele kezdem? Például altatásnál már köztük fekszem egy nagy ágyban, hogy mindenki mellett feküdjek egyszerre, de még mindig csak az elégedetlenséget kapom, hogy a másik felé többet fordultam...

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretnék megoldási ötleteket kapni arra, hogy ne csak rohanásból és sürgetésből álljon a nap, mindig odaérjünk időre veszekedés nélkül. Ne azt érezzék a gyerekek, hogy mindig megmondom mit csináljanak. Például öltözz, menj el pisilni, vedd a cipőd induljunk már.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincsen semmi bajunk?

Miért menjünk el szűrővizsgálatokra, ha nincs semmi bajunk?

Azért, hogy ne is legyen! - Dr. Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus írása

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére